22.rész
-Csak azt szeretném - mondta Magdi Bíró néninek - hogy minél több
, hogy minél több
... Valami nagyot szeretnék véghez vinni, hogy egészen tökéletes legyen az életem, hogy biztosan tessék a jó Istennek...
Egyelőre még nem látta, mit kér tőle az Úr,
.
Magdi úgy látta, hogy a haza oltárán kell nagyot tennie. 1943 nyarán jelentkezett
.
-Ne is próbáljanak lebeszélni, senki se próbáljon - mondta Margitkának.
A bátyja, az öccse, a szülei és Bíró néni mindent elkövettek, hogy lebeszéljék. Mindenre készen volt a válasszal:
-Nagyon szeretem édesanyámat. De mégis, micsoda szeretet az, odaállni egy sebesült mellé, aki a
.
-Ilyenkor Isten és a haza áll előttem...
-Hátha golyó találja el - mondták előtte - és nem nyugodhat magyar földben. Édesanyja még a sírjához sem mehet el.
Édesanyám majd
, mert a lánya hős lett - felelte Magdi. - Kell-e ennél szebb halál? Még gondolatnak is gyönyörű: meghalni a hazáért... Nekem ki kell mennem, mert lelkeket is akarok menteni, nemcsak földi életet.
Ekkor próbálták előtte sötét színre festeni a helyzetet. Micsoda jajveszékelés lesz ott. Még a férfiak is elvesztik önuralmukat! Nem lesz kellő nyugalom, hogy
törődjék...
Magdi ezen a ponton elismerte aggodalmát:
-Majd tanácsot kérek lelki atyámtól.
Ezzel megnyugodott. A frontra a gyár vezetősége nem engedte el.
Egy évvel később, 1944 decemberében Magdi varrogatott lányaival, készültek a szegények karácsonyára. Kérték, hogy olvasson fel nekik valamit, amíg dolgoznak.
 Az egyik vértanúról szólt a történet. A felolvasás után megjegyezte:
-Milyen boldogok azok, akik a
Gondolkodás nélkül kész volnék
!
Nem tudhatta, hogy ettől már csak rövid három hónap választja el.
-Fűzfőgyártelep közelében 1944. december 3-án morajlott fel először
. A front Budapest-Székesfehérvár-Balaton déli part vonalán húzódott. A légiriadók egyre sűrűbbek lettek. Ilyenkor mentünk az „alagútban” - emlékezik József atya.
-Egy kilométer hosszan a fűzfői sziklába vájva kiépítve vezetett az alagút egy óriási építménybe, ahol a gyár szíve, az áramfejlesztő gépek hatalmas tömege működött. Felette mintegy húsz méter magas rétegben állt a természetes szikla. Bombabiztos volt a menedékhely és szükség esetén ezernél is több embert tudott védeni. Lassan a nap nagyobb részét már ott töltöttük. A középiskolás ifjúság egy része és néhány érdeklődő csoportosult és hittanórákat tartottunk magasabb szinten.
Magdi nagyon készült a karácsonyra. Mindent elkövetett, hogy ne csak a gyártelepi templomban, hanem Litéren is legyen
. Ez azonban egyre több nehézségbe ütközött.
A baj nem jár egyedül - mint mondani szokás. O. István atya súlyos gyomorvérzést kapott. Körülményeink között gyógykezelése lehetetlen volt, ezért Mosonba, szülővárosába kellett mennie. Nehéz szívvel hagyott ott bennünket, abban a reményben, hogy nemsokára már gyógyultan tér vissza.
-Most mit csináljunk? - kérdeztem Magditól. - Hogyan oldjuk meg a litéri éjféli misét? Ha kapnék segítséget, nem lenne gond.
-Kérjünk Veszprémből kisegítőt az ünnepekre.
-Az ötlet nem rossz. De tudja, hogy Mindszenty püspök úr is
. Nincs, aki intézkedjék.
-Látogassa meg az Atya a püspök urat és kérjen intézkedést.
-Megpróbálhatom, de nem hiszem, hogy sikerülni fog.
Magdi biztatására mégis megtettem - és sikerült.
Elérkezett a karácsony, Magdi utolsó karácsonya. Ezt még nem tudhattuk. Este hat óra felé eljött hozzám. Karácsonyi ajándékát hozta. Szentkép volt lelki csokorral és egy kis arany dióban viasz Jézuska. Letette az asztalra. Az én Jézuskám bizony szegényes, de szívesen hoztam. Ennél kedvesebben nem hozhatott volna. Akkor előállt a kéréssel, amit ő „nagy kérés”-nek tartott.
-Ha megszerezném az engedélyt a hatóságtól és katonáktól, akkor valóban eljön az Atya Litérre éjféli misét tartani?
-Megterveztük, megígértem, ha az utolsó akadályt is elhárítja Magdi, akkor természetesen.
-Máris indulok!
-Ebben az időben este közlekedni már nem lehetett - folytatja József atya - különösen nem a gyártelep körül. Mindenütt katonai őrség volt. A gyártelep fontos hadiüzem volt. A front már nem messze, valamivel Balatonkenesén túl húzódott. Az egész országban december 24-én délután tartották meg az „éjféli" miséket,

Karácsony késő délutánján és este, amikor mindenki örömet akart érezni a kis Jézus jászolánál, akkor Magdi hivatalba járt az engedélyért. Biciklizett, fáradt a sötétben a katonai őrök között, hogy az emberek lelkébe az igazi karácsony örömét, a megszentelő kegyelem világosságát varázsolhassa. Féltem, hogy az udvariasságot nem ismerő katona megtagadja az engedélyt. Magdinak azonban nem tudtak ellenállni, olyan szépen tudott kérni.
. Az elsötétítésért saját személyében kellett felelősséget vállalnia. A katonai engedély mellett a község bírájától engedélyt szerzett ahhoz is, hogy
az éjféli misére és haza. A szentmise helyét a kastély nagytermében rendezte be. Körülbelül két óra múlva jött vissza boldogan. Átadta az én engedélyem példányát.
-Atya! Kérem, jöjjön kicsit korábban, mert lesznek gyónók, „nagyhalak” is.
-Egy órával előbb ott leszek.
Minden éjféli mise szép, de ez csodálatos volt a
miatt. Szentmise után Magdi hálásan megköszönte, hogy eljöttem, pedig köszönni valóm nekem lett volna. Hajnali negyed három lett, mire hazaértem.
A karácsony nagyon szomorúra fordult.
Magdi a litéri apostoli munkába vetette be minden erejét.
Sétálgatott lányaival, felkereste őket otthonaikban. Sokat beszélgetett a sötét jövőről. Különösen aggasztotta őket, ami a borzalmas elbeszélésekből, hírekből a nők sorsára vonatkozott.
-1945 januárjában Magdi félig zárt lelkigyakorlatra hívta leányait. Akik el tudtak jönni, nyolcan-tízen voltak. Korán reggel indultak Litérről, sötétedés előtt mentek haza. A plébános lakosztálya üres volt, a konyha rendelkezésre állt. Magdi gondoskodott a meleg ebédről, reggelizni és vacsorázni otthon kellett. A templomban volt a szentmise, a délelőtti és a délutáni elmélkedés. Közben
volt a program, csak hazafelé menet lehetett beszélgetni. Engem is nagyon meghatott a kislányok buzgósága és komolysága - mondja el József atya.
-Komoly
éltünk mindnyájan, nem volt ijesztgetés a halálról szóló elmélkedés. Ennek végén közösen imádkoztunk azért,
. Hazafelé menet többen a saját halálukat tartották legközelebbinek.
-Meglátjátok, én fogok elsőnek meghalni közülünk - mondta Magdi nagyon komoly hangon, de nem szomorúan.
-Március első felében Magdi a szokásos lelki beszámolóra jött - emlékszik vissza József atya.
Szinte szó szerint idézi a döntő jelentőségű beszélgetést. Ez egyúttal világos magyarázata Magdi végső magatartásának, tudatos vértanúságának is.
-Atya, mi lesz velünk, ha elmúlik a háború? - kérdezte Magdi.
-Magdi, még nem értük meg a végét. De kijelenthetem, ha meghalna is, azt a legnagyobb nyugalommal el tudnám fogadni. Sőt, abban is megnyugodnék, ha egy bomba úgy széttépné, hogy testének egy porcikáját sem találhatnánk meg.
De ha már meg kell halnia, úgy lenne jó, ha
és ezzel koronázná meg életét.
-Atya! Úgy hiszem, hogy ez nekem sikerülni fog - mondta mosolyogva, derűsen, mintha egészen természetes dologról beszélt volna.
-Igen, ez annál inkább is sikerülhet, mert a lányoknak nem nehéz vértanúhalált halniuk, ha a
esnek el.
-A tisztaságunkat védeni fogjuk. A lányokkal megbeszéltem. Lesz fegyverünk. Inkább egy szálig elesünk, de meg nem adjuk magunkat.
- Ha így tennének, tiszták is maradnának és hősök is lennének, de nem vértanúk. Hogy azonban szent hitünk fényénél is tiszta fogalma legyen a vértanúságról, arra kérem: jól figyeljen a következőkre:
A nyomatékos felhívásra Magdi mindig értelmes, sugárzó arca feszülten figyelővé változott. Mintha csak egy hamar bekövetkező eseményt látna, hallana és élne át.
-A keresztény embernek a halál elől menekülnie kell mindaddig, amíg választás elé nem kerül:
között. De ha választásra kerül sor, gondolkodás nélkül a halált választja. Ez